Községi zárlat elrendelése Sényő, Nyírtura közigazgatási területére méhek nyúlós költésrothadása miatt
- Részletek
- Közzétéve: 2013. június 21. péntek, 12:38
A Nyíregyházi Járási Hivatal Járási Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal határozatával rendelte el 2013. június 19-től Nyírtura és Sényő község közigazgatási területén mézelő nyúlós költésrothadása miatt.
A zárlati terület érinti Nyírtét és Nyírbogdány közigazgatási területét is.
A teljes határozat PDF formátumban IDE KATTINTVA érhető el.
Szociális földprogram Nyírturán - 2012
- Részletek
- Közzétéve: 2013. június 20. csütörtök, 11:33
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdetett szociális földprogramok megvalósításának támogatására.
A munkanélküliség kezelését, a foglalkoztatás elősegítését, a hátrányokkal sújtott társadalmi csoportok foglalkoztatását célozza meg a program, amelyre Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be és támogatásra került.
A pályázatunkban az A komponenst céloztuk meg, amelyben olyan feladatot vállaltunk, hogy növénytermesztési és állattartási tevékenységünkkel a közétkeztetést végző konyhát lássuk el alapanyaggal, csökkentve ezzel a közétkeztetést igénybe vevők és az Önkormányzat nyersanyagvásárlásra fordított terheket.
A program sikeresen elindult, a foglalkoztatásba bevont 15 fő a fóliasátorban és az Önkormányzat tulajdonában lévő földeket művelik. Jó gazdaként Héjja János vezetésével paradicsomot, paprikát, káposzát, karalábét, salátát, zellert nevelnek, illetve anyakocák beszerzésével kisebb malacfarmot hoztunk létre a megszületett kismalacokkal, akik hízókká fejlődve húsukat a közétkeztetést végző konyha fogja felhasználni.
A napi rendszeres elfoglaltásogot a nyírturai közfoglalkoztatottlakosok végzik, helyben dolgoznak, értéket teremtenek. Munkájukkal segítik az Önkormányzat takarékos gazdálkodás törekvéseit. A foglalkoztatottak bérét a Munkaügyi Központ külön pályázatában nyertük el, így ennek költsége sem terheli a települést.
A program folytatására számítunk 2013-ban, melyre pályázatot nyújtottunk be, várjuk az eredményét. Abban bízunk, hogy a pályázat támogatása eredményeképpen folytathatjuk az eddig kiépített infrastruktúrával a munkát, a termelést, s sikeresen foglalkoztathatunk tovább nyírturai közfoglalkoztatottakat.
További képek Nyírtura facebook oldalán IDE kattintva érhető el.
Nyáron is biztonságban!
- Részletek
- Közzétéve: 2013. június 10. hétfő, 13:12
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsai a lakosság részére:
Nyáron mindenki a lehető legtöbb időt tölti strandolással. A víz segít elviselni a hőséget, és remekül lehet szórakozni is. Azonban - akár folyóvíz, akár tó mellett, akár egy fürdő medencéiben strandolunk - a fürdőzés is komoly veszélyeket rejt. Sajnos a meggondolatlanság, az alapvető szabályok figyelmen kívül hagyása minden évben halálos balesetekkel jár.
A nyár egyik veszélyforrását a szabadvizek és a strandok jelentik. A fürdés tilalmát, vagy a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket “FÜRÖDNI TILOS!” táblával jelzik. Különösen veszélyesek a bányatavak, az állandóan változó vízmélység- és hőmérséklet különbség miatt. A folyóvizekben (folyók, vízfolyások, holtágak) és állóvizekben (mesterséges és természetes tavak) fürödni csak azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve kijelölt fürdőhelyek. Szabadvizek mentén a legbiztonságosabb a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki. Ügyelni kell ezeken a helyeken, hogy a fürdőhelyet kijelölő bóják között történjen a fürdőzés
Figyelem!
Az új rendelkezések szerint, tiltott helyen fürdőzésért 5.000 Ft-tól - 50.000 Ft-ig terjedő helyszíni bírság szabható ki!
Néhány jó tanács biztonságunk érdekében:
• Gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek!
• Ne fürödjön közvetlenül étkezés után, teli gyomorral!
• Szeszesitaltól befolyásolt, gyógyszer vagy kábító hatású más szer miatti bódult állapotban tartózkodjon a fürdőzéstől!
• Napozás után testét zuhanyozással, vagy más módon hűtse le, felhevült testtel soha ne menjen a vízbe!
• Lehetőség szerint ismerje meg a fürdésre igénybe venni kívánt vízterület sajátosságait, mederviszonyait, tájékozódjon a várható időjárásról és a segélykérés módjairól!
• Szív- és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek!
• Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt (gumicsónak, gumimatrac), azon lehetőleg ne aludjon el!
• Az úszóeszközök (vízibicikli, gumimatrac, illetve más felfújható eszköz) használata szintén fürdésnek minősül, így ezek használatára is a fürdés szabályai vonatkoznak.
• Fürdőzők közelében úszóeszközöket használni csak úgy szabad, hogy azok a fürdőzőket ne veszélyeztessék.
• Gumimatrac, vízibicikli használata során felhevült testtel nem szabad vízbe ugrani, és ne ugorjanak a vízbe anélkül, hogy előzetesen nem győződtek meg a meder mélységéről. Fejes-ugrás a sekély vízbe súlyos sérülést okozhat!
• A szélben elsodródott fürdőeszközök, felfújható vízi játékeszközök után ne ússzanak, mert életüket veszélyeztetik, ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak a felfújható eszközön, míg a segítség megérkezik, és ne hagyják el azt!
• Ha fázik, remeg a vízben, azonnal menjen ki a partra és törölközzön, vagy szárítkozzon meg!
• Ismeretlen helyen ne ugorjon vízbe, ugyanis a vízfelszín alatt található és nem látható kövek, cölöpök, karók és egyéb tárgyak maradandó csigolya- és gerincsérülést, rosszabb esetben akár halált is okozhatnak!
• Ha hínáros vízen kell átúszni, akkor azt a lehető legkisebb mozdulatokkal tegye!
• Ha az örvény lehúzza, ne kapálózzon, a lélegzetét visszatartva várja meg, míg az örvény ereje érezhetően csökken és ússzon a felszínre!
• Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentő-gallér használata. Biztonságos a megfelelő méretű, nyakgallérral rendelkező mentőmellény.
• Gyermeket még a vízparton sem hagyunk felügyelet nélkül!
• Gyermek és ifjúsági csoportok esetén a csoport vezetőjének a fürdőzők létszámának megfelelő számú, úszni tudó és a vízi mentésben jártas felnőtt személyekből figyelő és mentőőrséget kell állítania.
• Tizennégy éven aluli gyermekek felnőtt felügyelete nélkül lehetőleg ne használjanak vízibiciklit. Arról még felügyelet mellett se ugorjanak, vagy csússzanak a vízbe!
Lakossági tudnivalók gázvezeték sérülések esetén
- Részletek
- Közzétéve: 2013. június 11. kedd, 15:28
A gázvezeték-sérülésekkel kapcsolatos teendők és tudnivalók
Lakókörnyezetünkben már több évtizedes múltra tekint vissza a gázüzemű fűtő-, szárító-, és főzőberendezések használata.
A földgáz sokoldalúan felhasználható tiszta, környezetbarát és – a felhasználói előírások betartása esetén – biztonságos energiahordozó, amely különféle nyomású vezetékrendszereken keresztül szagosítva jut el a felhasználókhoz.
A közterületi gázelosztó vezetékek üzemeltetése a területileg illetékes gázszolgáltató társaság (elosztói engedélyes) felelőssége, a telekhatáron belüli vezetékek és berendezések üzemképes és biztonságos állapotban tartása az ingatlan tulajdonosának, használójának a kötelessége.
A földtakarás alatt lévő gázvezetékeket érő korróziós hatások magukba hordozzák a vezetékek elhasználódását, sérülését, kilyukadását.
Állatorvosi helyettesítés beosztása 2013. júniusában
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 28. kedd, 08:06
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Nyíregyházi Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala tájékoztatja Nyírtura lakosságát, hogy a 2013. június hónapban az állatorvosi helyettesítés biztosítása az alábbiak szerint alakul:
2013. június 1-2-án:
Dr. Fölker Krisztina Nyíregyháza-Sóstóhegy, Aranykalász sor 18/a. sz.
Telefon: 06-30/973-1018
2013. június 8-9-én:
Dr. Petromán László Nyíregyháza, Gém u. 18/d. sz.
Telefon: 06-30/965-5930 , 06-42/431-626
2013. június 15-16-án:
Dr. Poncsák Miklós Nyíregyháza, Magyar u. 14. sz.
Telefon: 06-30/985-7031, 06-42/480-022
2013. június 22-23-án:
Dr. Gonda Gedeon Nyíregyháza, Leffler S. u. 33. sz.
Telefon: 06-20/944-0111, 06-42/411-663
2013. június 29-30-án:
Dr. Nagy István Nyíregyháza, Epreskert u. 11/b. sz.
Telefon: 06-30/324-2995, 06-42/406-060