Óvoda, minibölcsőde beiratkozás

Kedves Szülők!

Tájékoztatom Önöket hogy intézményünk Óvodájába és Mini bölcsődéjébe a beiratkozás a 2020./2021.-es tanévre

2020. 04.06.-tól – 2020.04.17.-ig lehetséges.

 

A NKT. 49.§ (1) bekezdése szerint az óvodába a gyermek, harmadik életévének betöltése után vehető fel, azaz aki ez év augusztus. 31-ig betölti a harmadik életévét.

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, az óvoda körzetében lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező óvodaköteles gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. (NKT. 8.§ (1) bek.)

Kötelező beíratni azt a gyereket, aki 2020. augusztus 31.-ig betölti a harmadik életévét.

A kötelezettség teljesítéséért a szülő felelős. A nem teljesítés szabálysértésnek minősül.

Az Emberi Erőforrások Minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában egyedi eljárási szabályokat határozott meg.
A beiratkozás a megváltozott munkarend miatt az alábbi módon lehetséges:

Online: a „Szándéknyilatkozatot” kitöltve (a lenti hivatkozásra kattintva letölthető) és a beiratkozáshoz szükséges gyermekre és szülőkre vonatkozó dokumentumokkal együtt az óvoda e-mail címére ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) scannelve vagy fotózva csatoltan elküldve.

Szükséges dokumentumok:

Gyerek: Születési anyakönyvi kivonat

              Lakcím kártya, TAJ kártya

Szülő: Személyi igazolvány, Lakcím kártya

Telefonon: A szükséges adatokat pontosan lediktálva a 06/70 7013384 telefonszámon.

Rendkívüli esetben: Személyesen előre egyeztetett (telefonon vagy e-mailben) időpontban.

A gyermek óvodába történő felvételéről 2020.04.30.-ig dönt az óvoda vezetője, melyről írásban tájékoztatja a szülőket postai úton vagy e- mailben.

Aki rendelkezik az alábbi dokumentumokkal, kérjük azt is bemutatni.

  • Pedagógiai Szakszolgálat által kiállított szakvéleménnyel
  • Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozattal
  • Hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetről szóló határozattal
  • Tartós betegségről szóló igazolással

Esetleges kérdéseiket bizalommal feltehetik szintén a megadott email címen vagy telefonszámon.
Sajnáljuk, hogy a személyes találkozás ezúttal elmarad.
Várjuk az intézményünk iránt érdeklődők jelentkezését és bízunk a mielőbbi találkozásban.

 

Tisztelettel: Szilágyiné Szalontai Erzsébet
Intézményvezető

 

A szándéknyilatkozat letölthető innen: docx, pdf

Joomla templates by a4joomla